Nyírbogát Nagyközség

Mikulásjárás a kistérségben

Kistérségi Nagy Mikulás járás a Nyírbátori Kistérségben

2012. december 5-én és 6-án Szent Miklós emléknapján a Nyírbátori Kistérség 20 településén újra Mikulások járták Hintóval az utcákat. A gyerekek örömére meghozták a havat is, csilingelve érkeztek, bejárták a település utcáit, szaloncukrot osztogatott, s betértek a Szociális Intézményekbe, az Iskolákba, Óvodákba, Polgármesteri Hivatalokba, családi házakba.

Megörvendeztettetek kicsiket, nagyokat, fiatalokat és időseket. Nemcsak az óvodás gyerekek számára sikerült örömet szerezni, hanem az idős, nyugdíjas emberek szíve is megtelt melegséggel. Jó volt látni a gyerekek csillogó szemét, a csodálkozó tekinteteteket, amikor megkapták az ajándékokat.

Reméljük a kedves olvasók is találkoztak a Kistérség Mikulásaival, s örömmel tapasztaltuk, hogy térségünkben nincsenek rossz gyerekek (és felnőttek), mert krampuszokkal most sem találkoztunk.

Köszönet a Kistérségi társulás valamennyi szervezőjének a sok munkáért, hogy megtartották – a társulás elnöke által kezdeményezett – szeretetteljes jó szokásukat .

 

A Mikulásjárás képei