Nyírbogát Nagyközség

Közmeghallgatás Nyírbogáton

 

Közmeghallgatás Közmeghallgatás

írta Gulyás Jánosné - Nyírbogát - Nyírbogát Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete 2012. december 28-án Közmeghallgatást tartott, ahol két napirendi pontot tárgyaltak

1. Tájékoztató a 2012. évben végzett munkáról és a további feladatokról, valamint

2. Közérdekű kérdések, javaslatok

Nagy volt az érdeklődés a lakosság részéről, a Művelődési Ház Nagyterme megtelt. A hivatalos nyílt képviselő-testületi ülés előtt az iskolás gyerekek ünnepi műsor keretében felidézték, hogyan ünnepelték régen elődeink  Jézus születését.

A közmeghallgatáson jelen volt mind a hat képviselő-testületi tag, dr. Simon Miklós polgármester és dr. Éliás Tünde jegyző Asszony.

Meghívott vendég volt a leendő fogorvos, aki bemutatkozott a jelenlévőknek, valamint az Észak-alföldi Környezetgazdálkodási Kft.  részéről az ügyvezető Igazgató, aki a szemétszállítással kapcsolatos felvetésekre válaszolt.

Polgármester úr tájékoztatta a közmeghallgatás résztvevőit, hogy önkormányzatunk EU-s pályázat keretében a Nyírség Fejlődéséért Leader Egyesülethez benyújtott pályázat keretében 20 fő hátrányos helyzetű hallgató tehetett sikeres vizsgát a számítógépes tanfolyam keretében, akiknek átadta a tanúsítványokat.

Az első napirendi pont keretében Dr. Simon Miklós polgármester úr beszámolt az önkormányzat egész évi munkájáról, az intézményekben folyó munkákról, a folyamatban lévő szennyvíz pályázatról, a kerékpár út pályázatáról, az ívó víz minőségjavító programról, a közmunkaprogramról, a sikeres a gyermekotthon pályázatról, az ÖNHIKI-s pályázatról, ünnepeinkről, a rendezvényekről, a Bogáti Forgatagról, miközben projektoron keresztül képekkel illusztrálták az eseményeket. Önkormányzatunk a közfoglalkoztatási program megvalósításáért elismerő oklevélben és 2 millió forint eszközvásárlási támogatásban részesült, melyet Dr. Pintér Sándor  belügyminiszter adott át. 

Polgármester úr fontosnak tartotta, hogy tájékoztassuk a közmeghallgatás résztvevőit a 2013. január 1-jétől történő változásokról. Arról, hogy az iskolánknál fenntartó váltás lesz, a VÍZMŰ-vet nem az önkormányzat fogja üzemeltetni, s hogy 2013. január 1-én megalakul Nyírbátorban is a Megyei Kormányhivatal szervezeti egységeként a Járási Hivatal, – vezetőjének Dr.  Navracsics Tibor Közigazgatási és Igazságügyi miniszter -  településünk jegyzőjét Dr. Éliás Tündét nevezte ki 2013 január 1. hatállyal. 

Szó esett még a közmeghallgatáson, hogy sikeres a gyermekotthon pályázat. A Megyei Intézményfenntartó központ 300 millió forintos támogatást kapott a Rákóczi útra tervezett gyermekvédelmi központ pályázatára.

A közmeghallgatáson összesen négy felszólaló volt, akik felvetéseire, problémáikra polgármester úr s a képviselők kielégítő választ adtak a lakosoknak.

A közmeghallgatás befejező részében tájékoztattuk a lakosságot, hogy az előző évekhez hasonlóan a képviselő-testület idén is úgy döntött, hogy karácsonyi élelmiszer csomagban részesíti a nyírbogáti családokat. Így kívántuk eljuttatni mindenkihez jó kívánságaikat az új esztendőre.