Nyírbogát Nagyközség

Egészségnap Nyírbogáton

A Nyírbogáti Nyugdíjas Egyesület 2014. augusztus 1-jén egészségnapot szervezett „Közösen együtt egymásért” címmel az MVH Leader fejezetének keretén belül. A rendezvényen köszöntőt mondott Dr. Seszták Miklós Nemzeti Fejlesztési Miniszter úr. Az egészségnapot megtisztelte Kozma Péter a Szabolcs-Szatmár- Bereg Megyei Kormányhivatal kormánymegbízottja, Seszták Oszkár a megyei közgyűlés elnöke és Dr. Simon Miklós településünk polgármestere, országgyűlési képviselő is.

Dr. Rizsák Ildikó az egyesület elnöke köszönetét fejezte ki a Helyi Vidékfejlesztési Stratégiák Leader fejezetének, hogy pályázatuk pozitív elbírálásban részesült, s hogy az Egy Jobb Életért Egyesület befogadta és tovább működteti a Leader helyi szervezetét, amely által közel nyolcszáz millió forintos támogatás került térségünkbe, részben civil szervezetek, önkormányzatok támogatására és vállalkozások fejlesztésére. Az egészségnapot a helyi óvodás és iskolás gyerekek népi tánccsoportja valamint a Nyugdíjas Egyesület Énekkara színesítette.  A kulturális programok mellett ingyenes egészségszűrésen és reformétel  kóstolón is részt vehettek a jelenlévők. Az egészséges táplálkozásról szakemberek tartottak előadást, majd a felmerült kérdésekre pszichológus válaszolt. A szervezők úgy gondolták, hogy egy kis testmozgás senkinek sem árt, s akinek kedve tartotta felüdülhetett.

Dr. Simonné Dr. Rizsák Ildikó reményét fejezte ki, hogy ez az egészségnap hozzájárul a testi és lelki egészségünk megőrzéséhez. Azt kívánta, hogy az itt szerzett  tapasztalatokat mindenki vigye haza és építse be a  hétköznapjaiba. Reméli, hogy ezzel az egészségnappal hozzá tudtak járulni ahhoz, hogy a jövőben egészségtudatosabban éljünk és ezáltal boldogabbá tegyük önmagunk és szeretteink életét.

A rendezvényt kemencés állófogadás és zenés mulatság zárta.

Nyírbogát, 2014. augusztus 3.

 

Gulyás Jánosné

A RENDEZVÉNY KÉPEI