Nyírbogát Nagyközség

BOGÁT 2000 Torna Club

A Bogát 2000 TC 1999-ben alakult. A csapat színe sárga-fekete. Az 18 éve működő egyesület nagy változásokon ment át az évek során. Voltak eredményes és kevésbé sikeres periódusai az egyesületnek. Eleinte a Körzeti bajnokságban harcoltak a magasabb osztályba való feljutásért, de néhány sikertelen próbálkozás után alább hagyott a lendület és a szintén helybéli Bogát SE labdarúgó csapattal való egyesítés után rövid idővel meg is szűnt létezni.  Később 3 év szünet elteltével sikerült újjá építeni a Clubbot, és önálló egyesületként működtetni. Az előző évekhez képest megváltozott a csapat vezetésének összetétele, igaz maradtak néhányan az alapító tagokból is. A kezdeteknél több magánvállalkozó által alapított Club finanszírozását kizárólag az Önkormányzat vette át, és a korábban még anyagi elismerésért futballozó labdarúgókat saját nevelésű amatőr focisták váltották.  Az eltelt 11 évben voltak sikeres és kevésbé sikeres korszakai is az egyesület labdarúgó csapatainak.  Volt a csapat dobogó közelben is, de voltunk a táblázat alsó felében is. Az ifjúsági csapat egy alkalommal Bajnoki Címet nyert, és egyszer a 4 helyen zárta a bajnokságot. Jelenleg zömében annak a csapatnak a tagjai alkotják a felnőtt keretet.

Az első újra kezdett években a korábbi elnök Dibáczi Zoltán folytatta csapatvezetőként, majd Dr. Simonné Dr. Rizsák Ildikót választották meg  a BOGÁT 2000 TC elnökének, a vezető edző szerepét pedig Sütő Ottó testnevelő tanár tölti be a kezdettől fogva. Az egyesületnél néhány éve az MLSZ által kezdeményezett engedmény következtében, miszerint nem kötelező korosztályos csapatokat szerepeltetni a Megyei III. osztályban megszűnt az utánpótlásképzés.  Igaz ez  nem sokáig volt így, hiszen Sűtő Ottó kezdeményezése révén az egyesületünkben is elindult  a Bozsik Utánpótlásképző Labdarúgó Program, ahol immár 6.éve folyik komoly szakmai munka, és óvodás kortól az általános iskola végzős diákjaival bezárva történik az ifjú labdarúgók nevelése. Több remek labdarúgó bontogatja szárnyait az egyesület korosztályos csapataiban, rendszeresen a körzet legjobbjai között emlegetik őket, és remélhetőleg ők jelentik majd a labdarúgás jövőjét Nyírbogáton.

A jelenlegi felnőtt csapat labdarúgói mindannyian helyi lakosok, és minden elismerést megérdemelnek a lelkesedésükért. Manapság nem könnyű csak helyiekből csapatot összeállítani, mint ahogy ez nincs is így egyetlen közeli településen sem Nyírbogáton kívül. Az utánpótlás nevelés pedig reményt ad arra, hogy ez a későbbiekben is így lesz.

A felnőtt csapat tagjai:

BÁKONYI GÁBOR

-

 

CSONKA GÁBOR

-

 

CSONKA MÁRK

-

 

CSÁK LÁSZLÓ

-

 

DICZKÓ GERGŐ

-

 

DICZKÓ ISTVÁN KRISZTIÁN

-

 

HAVASI KORNÉL

-

 

KISS CSABA

-

 

KOHÁN ISTVÁN MÁRK

-

 

LEKKA GERGŐ

-

 

NAGY TAMÁS

-

 

MOGYORÓSI GÁBOR

-

 

PAPP JÓZSEF

-

 

PETŐ JÓZSEF

-

 

TEJFEL ALEX

-

 

SÜTŐ OTTÓ

-

 

TOLDI ISTVÁN

-

 

PETŐ LAJOS

-

 

VARGA ZOLTÁN

-

 

BULYÁKI GYULA

 

A korosztályos csapatok tagja:

-

 

U-7

 

BODNÁR RÓBERT MÁTÉ

BOTÁR BALÁZS

CSÁSZÁR ZSOLT

HARCSA ZOLTÁN

U-9

DIBÁCZI CSABA TAS

DULI SZABOLCS

ERDŐS PÉTER

KARCZUB BENCE

SÁFÁR ÁDÁM

SZABÓ MÁRTON BÉLA

SZONDI NORBERT

VARGA LÁSZLÓ

TÓTH SÁNDOR

 

U-11

 

DZSUDZSÁK DOMINIK

GAMI ÁKOS

LÁSZLÓ DOLORESZ ANETT

MADAI GERGŐ ISTVÁN

SOLTÓ BENCE KRISZTIÁN

SÜTŐ MÁRK

SZABÓ KRISZTIÁN GERGŐ

SZABÓ MÁTÉ

TÜRK BENCE SÁNDOR

 

U-13

 

BÁKONYI BALÁZS

CZINE DOMINIK

DIBÁCZI RÓBERT PÁL

GAMI ZOLTÁN

JAKAB ZOLTÁN

KAPITÁNY ZSOLT

MADÁCSI ROLAND

MIKÓ DÁNIEL

PÁSZTOR ZSOLT

SZÁLKA ZSOLT

ZSIGÓ MARCELL

 

Minden korosztályos és a felnőtt csapat edzője: Sütő Ottó

 

A közeljövőben további fejlődésre lesz lehetősége az egyesületnek, hiszen a Club anyagi lehetőségei megváltoznak a TAO finanszírozás következtében. Köszönhetően az utánpótlást nevelő programnak, lehetőség nyílt pályázaton egy nagyobb összeget nyerni az utánpótlásképzésre és annak fenntartására, fejlesztésére, versenyeztetésre, az egyesület csapatainak működtetésére a sportlétesítmények felújítására, az eszköztár kibővítésére.

Bővülnek Nyírbogáton a sport és szabadidős lehetőségek is, hiszen a nem rég átadott műfüves sportpálya után megépült az új tornaterem, a  471 es főút mentén kerékpárút  kiépítésére került sor, felújításra fog kerülni a közeljövőben a füves focipálya és az öltözők is, megépül egy fitnesz park, valamint tervben van egy tanuszoda megépítése is.

Remélhetőleg ezek a fejlesztések további lendületet adnak a helyi sport és szabadidős foglalkozások kibővítéséhez, és a sportolni vágyók igényeinek kielégítéséhez.

 

Szabolcs – Szatmár - Bereg Megyei  III. o. Nyírség csoport mérkőzései

 

Sportfejlesztési program meghosszabbításának jóváhagyása

Sportfejlesztési program jóváhagyása

TAO sportfejlesztési pályázat adatlap

 

Sportbál képekben

 Simicskó István volt a Bogát 2000 TC vendége

Nyertes TAO-s pályázat