Nyírbogát Nagyközség

Síremlék a Bogathy család tiszteletére

2013. augusztus 23-án (pénteken) a Forgatag első napjának délutánján a katolikus temetőben egy lélekemelő eseményen vehettünk részt, ahol a Bogáthy család emlékére egy méltó síremlék-avatására került sor. Dr. Simon Miklós, településünk polgármestere tájékoztatta a jelenlévőket, hogy a Magyar Vidékfejlesztési Hivatal  Leader fejezetének keretében a Nyírbogát Felemelkedéséért alapítvány  2 413 000 forint támogatást kapott e síremlék megvalósítására, így önkormányzatunk egy régi adósságot törlesztett a Bogáthy családdal szemben, akiknek  jelentős szerepük volt településünk történetében. Emléküknek tisztelegve - Nyírbogát a 700 éves település címmel - emlékkiadvány is készült, melyet az emlékező polgárok között szétosztottunk.

 A kiadvány a http://www.nyirbogat.hu/images/tortenet/Bogathi.pdf  elérhetőségen is megtalálható.   A síremléket Domokos Sándor helyi kőfaragó vállalkozó készítette, megszentelte és megáldotta Horváth János római-katolikus plébános, címzetes kanonok, Szerencsi Imre református lelkész és Terdik Mihály parochus.