A cikk az alábbi linken olvasható: https://www.szon.hu/helyi-kozelet/2023/03/nyirbogat-polgarai-is-megemlekeztek-a-forradalomrol
Az idén ünnepeljük az 1848-as forradalom 175. évfordulóját. Március 15-ének reggelén Petőfiék lakásából indultak útnak a „márciusi ifjak”, hogy érvényt szerezzenek a sajtószabadságnak és világgá kürtöljék a néhány nappal korábban összegyűjtött követeléseiket, a 12 pontot. A forradalom egy nap alatt, vér nélkül győzött. Az idei év megemlékezése azért is egyedülálló, ugyanis 200 éve született Petőfi Sándor, akinek neve összeforrt a forradalommal. 2023. március 14-én Nyírbogát polgárai is megemlékeztek ezekről az eseményekről.
A keddi ünnepi megemlékezésen dr. Simonné dr. Rizsák Ildikó polgármester beszédében hangsúlyozta:
- Ma 175 év elteltével ugyanazt kell tennünk, mint a márciusi ifjaknak. Újra és újra meg kell küzdenünk a szabadságunkért. A birodalmak ugyanis ma is léteznek. Pénzt és fáradságot nem kímélve mai azon dolgoznak, hogy hozzájuk hű embereket juttassanak kormányra. . …Emlékezzünk a 48-as forradalmárokra és a szabadságharcukra. Legyünk mi is méltóak az emlékükhöz. Így elődeink példája unokáinknak is példa lesz. Ma itt mi mindannyian szabad levegőt szívunk. Magától értetődőnek tűnik, pedig valójában korántsem egyértelmű. Tanuljunk a történelemből, hogy őseink önfeláldozása ne legyen hiábavaló! Tartozunk ennyivel a hősöknek, a vértanúknak és tartozunk magunknak is. – folytatta beszédében polgármester asszony.
Az ünnepi megemlékezés színvonalát a Mesekert Óvoda Csillagocskák csoportjának műsora, a Vántus István Általános Iskola 7. osztályos tanulóinak előadása színesítette. A megemlékezés végén a történelmi egyházak képviseletében Szerencsi Imre református lelkész, Terdik Mihály görög katolikus parochus és Horváth János római katolikus plébános méltatták a bátrakat, s imádkoztak a forradalom és szabadságharc hőseiért, s szabadságunkért, majd a jelenlévőkkel együtt átvonultak a Béke téri emlékműhöz, ahol koszorút helyeztek el Nyírbogát önkormányzati képviselői, az intézmények vezetői, a helyi egyházak vezetői - tájékoztatta szerkesztőségünket Gulyás Jánosné művelődésszervező.